Az élvonal azonban túl kemény diónak bizonyult és több súlyos vereséget szenvedve búcsúzott el Vasas József legénysége. A kiesés azonban nem szegte a piros-kékek kedvét hiszen a következő szezonban még nagyobb fölénnyel jutottak fel. Egész szezonban csak egyszer kaptak ki Topolyán és nyolc pontot vertek rá a második helyezett Kaposvárra. Az egyesület neve Tiszára változott 1943-ban, ám ez sem mentette meg a szegedieket a kieséstől. Ez a szezon volt azonban az első, hogy a Szegedi VSE volt a legjobb városi futball csapat. A háború után a vasutasok kivívták az NB I-es osztályozó jogát ám a feltörekvő Perecestől 4:2-re vereséget szenvedtek, így maradt a második vonal.
A következő kiírásban újabb randevú, 1973. novemberében tét a 32 közé jutás. Ekkor 1-1 a vége (a hazaiak vezetését Németh Lajos még kiegyenlíti), az akkori kiírás szerint döntetlennél az alacsonyabb osztályú csapat ment tovább, vagyis az SZVSE. Ez az egyetlen alkalom, mikor nem az Előre ment tovább. Legközelebb már NB I-esként ’76 őszén csoportmeccsek a 18 közé jutásért (nem elírás, a 18 NB I-es csapat miatt ennyi csoport volt! ), idegenben 5-0, itthon 3-1, irány a legjobb 18. Egy évet kellett csak várni, 1977 őszén egy másfajta kiírás, oda-visszavágó a 16 közé jutásért.
fordulójában egy mérkőzésen dől el a továbbjutás. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, akkor 2 x 15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, a továbbjutás a büntetőpontról végzett rúgásokkal dől el a Labdarúgás Játékszabályainak rendelkezései szerint. A jegyzőkönyvben sportszervezetenként maximum 12 fő cserejátékos neve szerepeltethető. Pályára lépő cserejátékosok száma sportszervezetenként maximum 5 fő.
Archív2022. 09. 15. Archív, Archívum - 2022. A MOL Magyar Kupa 3. fordulójának párosításaiból adódóan két hét elmúltával ismét Szegedre utazunk, de ezúttal a Szegedi Vasutasok fogadják a Békéscsaba 1912 Előre csapatát 2022. szeptember 17-én (szombaton) 13:00 órától. A Békéscsaba 1912 Előre is bekapcsolódik a 2022/2023-as MOL Magyar Kupa kiírásába, amikor a legjobb 32 közé jutás a cél. Mivel az ellenfél jelenleg a Csongrád Megyei I. osztályban szerepel, így a két együttes között két osztálynyi a különbség, természetes elvárás a továbbjutás. Ettől függetlenül illik komolyan venni és tisztelettel kezelni vendéglátóinkat, hiszen tudjuk, egy-egy hasonló kupameccsen születhetnek meglepetés eredmények – bízunk benne, hogy ezúttal ez elmarad -, és számtalan példát láttunk már arra, hogy adott esetben az alacsonyabban rangsorolt csapat lépett tovább.
A kupában semmit sem jelent, ha az egyik csapat alacsonyabban rangsorolt bajnokságban játszik, hiszen ezeken a mérkőzéseken mindig előfordulhatnak meglepetés eredmények is. Nyilván ezt szeretnénk kiküszöbölni és győzelemért, ezzel együtt továbbjutásért utazunk majd Szegedre. Ezen a héten könnyített programot állítottunk össze a csapatnak, hiszen rövidebb hét van, ráadásul a srácok már 13 hete tolják megállás nélkül, úgyhogy picit visszaveszünk a tempóból. A következő héttől kezdve viszont ismét százszázalékos edzésprogram vár rájuk és ugyanolyan bajnoki ritmusban folytatjuk a munkát, mintha hétvégén mérkőzést játszanánk.
M4 Sport Debrecen és Hajdú-Bihar megye hírei. Tobe kontra Tibi: DEAC-DVSC meccs következik a Magyar Kupában, élőben adja a DTV és a Dehir –
Köszönjük a pompás és a tanulságos statisztikákat a magyarfutball. hu szerkesztőjének, Juhász Zoltánnak! A kupacsaták mellett egyébként számtalan alkalommal vívtunk velük akár a harmad-, akár a másodosztályban – bár mindez már igen régen történt. A két mérkőző fél 14 alkalommal találkozott a második vonalban, melyekből kilencszer békéscsabai, egyszer szegedi győzelem született, a fennmaradó négy mérkőzésen pedig döntetlent mutattak az eredményjelzők. A statisztikából kiolvasható, hogy a harmadosztályban abszolút kiegyenlített a mérleg, hiszen 4-4 győzelem, illetve vereség mellett, 3 döntetlen eredmény is született.
Kisvárda Master Good Labdarúgó Csapatának Hivatalos Oldala A labdarúgó NB I 28. fordulójában a DVSC-TEVA Pakson lép pályára pénteken. HAON - Győzelemmel tért vissza a DEAC
Az NB-s bajnokságokban majdnem 54 évvel ezelőtt, 1968. november 10-én mérkőzhettünk velük, amikor mintegy 4. 000 néző előtt, 2-0 arányú csabai győzelem született. Az utóbbi években csak felkészülési mérkőzésekre korlátozódtak a két klub találkozásai: 2020. július 3. Békéscsaba 1912 Előre – Szegedi VSE 2-1, 2021. január 30. Békéscsaba 1912 Előre II. – Szegedi VSE 2-2, 2021. július 24. Békéscsaba 1912 Előre II. – Szegedi VSE 7-1. Az egykor elsőosztályú szegedi csapatok közül egyedüliként fennmaradt Szegedi VSE 1919-ben alakult.
Hajdú Online - Élő közvetítés a mai mérkőzésről - Facebook Európa-liga-győztes klubbal kötött partneri megállapodást a DVSC Jótékony célra ajánlja fel vb-n és olimpián viselt védőruháját a DEAC
Az eredmények: (megcserélve az előző évit) most idegenben 3-1 és itthon 5-0. Továbbjutás kettős győzelemmel. 1984 az újabb találkozás éve, 16 közé jutásért februárban Szegeden 6-0 (és meg sem állt a csapat az elődöntőig). 10 év eltelik és újfent csoportmeccsek a 16 közé jutásért, a ’90-es évek nagy csapata itthon 8-0, idegenben 3-0 arányban győz, majd lép tovább a csoportból. Eddigi utolsó mérkőzésünket 2010.
Egy csapat maximum 3 alkalommal szakíthatja meg a játékot a rendes játékidőben játékos csere miatt. A félidők közötti szünetben, illetve a hosszabbítás előtt és annak félidejében is lehet cserélni, mely nem csökkenti a csapatonkénti 3 játékmegszakítási lehetőséget. Amennyiben a mérkőzés 2 x 15 perces hosszabbítással folytatódik, a csapatok jogosultak az 5 cserejátékoson és a 3 játékmegszakításon kívül további egy cserejátékos (akár kapus is) – azaz a 6.
cserejátékos – becserélésére, és további egy játékmegszakításra, függetlenül attól, hogy a rendes játékidőben a csapat felhasználta-e az összes engedélyezett cseréjét és játékmegszakítását. A Kupában eddig szerzett színes lapoknak jelen pillanatban még nincs jelentősége, hiszen a szabályzat értelmében az országos főtáblára jutással törlődnek az eddig összegyűjtött cédulák, azaz ebből a szempontból minden csapat egyformán nulláról indul. A válogatott szünetre való tekintettel, valamint játékosaink regenerációs programjának figyelembevételével nyilván lesznek a keretben változások és olyan labdarúgóink is szerephez juthatnak, akik eddig kevesebb játékperccel bírnak – ettől függetlenül azonban kellő komolysággal, tisztelettel, valamint odafigyeléssel készülünk és csakis a győzelem, ezzel együtt pedig a továbbjutás elfogadható mindenki számára! Brlázs István Gábor: – A tiszteletet mindenféleképpen megadjuk minden csapatnak, akivel játszunk.
Debrecen hírei, debreceni hírek | Debrecen és Hajdú-Bihar Novothny Soma vádlijában korábban részleges izomszakadás volt, Faragó Bálint második csapatunkkal a vasárnapi DEAC elleni
Emberelőnyben sem bírt velünk a DVSC! - VASAS FC Teljesen másként is alakulhatott volna a meccs, ha a 12. percben ordító helyzetben nem a kapufát találja el az elefántcsontparti csatár,